Rohan az idő, és semmire nem érek rá. A lelkiismeret furdal, hogy elhanyagolom a blogomat, de egyszerűen most csak ennyi fér bele.
Most megint „csak” egy élménybeszámolót osztok meg mindenkivel, pedig annyi minden történik velem. Ilyen is olyan, szóval az élet nem nagyon áll meg… J
És akkor íme a beszámoló:
Túl az első kihíváson, hírdeti a Mountainbike Challenge! És én túl vagyok a másodikon…
Bizony! Túl vagyok életem második hegyikerékpáros versenyén, ami bizony nagyon hasonlatos, esős körülmények között zajlott, mint az első, ami ugyebár a tavalyi 24 órás volt. De még mielőtt lelőném az összes poént, visszaszaladok történetem elejére, hiszen minden mesét, és miegymást ott szokás kezdeni.
Már a Challenge létrejöttekor elhatároztam, hogy a lehető legtöbb versenyén szeretnék indulni. Erdőbényét természetesen kihagyom, hiszen túl nagy lenne az előnyöm bárki máshoz képest, a sok pályabejárás miatt J, és nekem akkor egyébként is új „ki tud tovább beszélni” rekordot kell felállítanom!
Szóval, az elhatározást a tett követte, no de nem akkora, hogy ezt a 10 órát egyedül vállaljam be, így nekiesetem egy társat keresni. Gondoltam, majd duóban elkerekezgetünk egy sporttárssal, és jól érezzük magunkat. Sokat nem kellett keresgélnem, mert éppen az erdőbényei Drótszamár fesztivál arca, Cser Gábor kapva kapott az alkalmon, és kijelentette:
- Megcsináljuk Mikikém! Ismerem a pályát, végig nagytányéros! Én tekerek 8 órát, te meg kettőt, és nyerünk!
Hát, éppen így képzeltem el én is! J
De, ahogyan az lenni szokott, beleért a bilibe a kezem, és felébredtem. Vagyis, a verseny előtti héten jelezte, hogy közbe jött neki egy lehetőség, egy tanulmányi útra, és most a fejlődése érdekében azt választaná és, hogy az orvos is azt mondta neki:
- Gábor, egy picit pihentetni kellene a jövője érdekében.
Természetesen nem estem kétségbe, hiszen a hegyikerékpáros társadalomban nagyon jó arcok vannak, és nem kellett messze menni a segítségért.
Volt egy arckönyves ismeretségem a Zsé-n keresztűl. Még valamikor tavaly, évvégén beszélgettük az „edzőmmel”, hogy jó lenne, ha a klipszes pedált SPD-re cserélném. Ez a váltás ugye nem lenne egy olcsó megoldás, a cipő és hozzátartozó „kellékek” tekintetében, ha csak nem találunk valami, nagyon jó állapotban levő, alig használt csúcsmodellt! Hát, amilyen az én szerencsém, persze volt egy cipő, aminek még a mérete is tuti volt. Csak egy pedál hiányzott mellőle, de ez már csak részlet kérdés, ugyebár.
Nos, így ismertem meg a közösségi oldalon Dominkó Tamás-t, aki a ZKSE, velem hasonló korú bringása, és nagyon jó fej! Oda-vissza bejelölgetés néha egy-két infó, ennyi kommunikáció volt eddig. Mondom EDDIG!
Mert a szintén ZKSE-s Raszta Sanyi (aki már nem raszta! Amit nem értek, csak minden egerszegi így beszélt róla J), és Szabolcs társaságában Tamással, na meg velem már össze is állt a HegyiBringa Szamurájok négyes csapata!
Ekkor már körbejárt az a kellemes bizsergés, amit minden normális ember verseny előtti izgalomnak hív. Felpörögtek az események. Fuvar szervezés, hiszen mi –ha lehet- nem megyünk üres autóval, ráadásul a Fox Autorent-nek köszönhetően kaptunk egy 8 személyes mikrobuszt. Ebben foglalt helyet Zsé, Panni (a MTB Challenge ANGYALA), Pepike, Tóth Andris barátunk, és persze Gabesz, aki vezette a masinát. Mi danóPé-vel, a puttonyosommal nyomultunk, ami kockára volt rakva a bringákkal, csapatsátorral, és majdnem minden szükséges eszközzel.
Már szombat délután elindultunk, mert ugye nevezés, pályabejárás, pálinkás koccintás Cséri Szilviékkel (ezt már korábban megbeszéltük), megismerkedés a csapattársaimmal, és rápihenés is kell.
Ami ebből megvalósult:
1, Pályabejárás, én két kört a többiek hármat mentek. (majdnem ugyanennyi idő alatt)
2, A pálinkás koccintás, koccintgatás
3, Megismerkedés Tamással és Szabival. Sanyit csak a rajt előtti pillanatokban mutatták be nekem J
4, Rápihenés, vacsorával, 2 sörrel, pár korty pálinkával, és azzal a :?X#˛/adt KÖRHINTÁVAL! (a mai napig forog a gyomrom, annyit üvöltöttem, hogy még mindig csak suttogni tudok, és …)
A szállásunkat Pepike szervezte le, olyan házigazdával és fogadtatással, hogy Peti háromszor is elmondta, „ilyen emberek csak a MTB sportban vannak”! Innen is, és ezúton is köszönjük neki a lehetőséget, és a biztatást is a mikrofonon keresztül is, hiszen másnap ő volt a „hangos ember”! J
A reggel gyorsan jött el! …és sajnos nagyon nedvesen, mivel az eső szakadatlanul szakadt! (ez szar poén volt, sebaj, most már így marad! J).
Tamásék foglalták a helyünket a pálya közelében, amelyet az autónkkal egy szolid ugratással közelítettük meg. Gyors tábor állítás, a bringák technikai ellenőrzése, szóval olyan felkészülésféleség a versenyre.
Jómagam láttam neki a fékbetéteim cseréjének, mivel Zsé már nagyon kezdett a versenyre „hangolódni”. Ezt látva angyalunk, Panni kivette a szerszámokat a kezemből, és befejezte a precíziós feladatot, majd beállította a kormánycsapágyamat, és hozott a jófajta sűrűbb olajából a láncomra, mert ahogy ő mondta, „ezt az esővíz és a sár nem mossa le olyan könnyen!”
Mondhatom… Nem! ÁLLÍTHATOM, hogy ezen a versenyen az én „szerelőm” volt a legcsinosabb! J És ami egyáltalán nem mellékes, nekem nem volt műszaki problémám!
Csapatunk Raszta stílusban rajtolt, majd tekert kb. 3 órán keresztül. Sanyit Szabi váltotta, és utána következtem én. Addigra már az eső is csak szemerkélt, így reménykedtem, hogy a pályának ez mind csak jót fog tenni. Nem szeretem volna magamon is érezni azt az iszappakolást, amit régóta kint tekerő versenytársakon láttam! A csapatmezek színes világát, a bringák ragyogását, és a mosolyokat is egységesen elfedte a sár egyhangú komorsága!
Beöltöztem én is a bringás szerkómba, cicanaci, SPD cipő, HegyiBringa póló a felismerhetőség kedvéért. Ja, és a vadonatúj sisak, és kesztyű, mert már az is van ám! Peti meg is jegyezte, hogy kezdek úgy kinézni, mint egy „igazi” MTB versenyző! J
Aztán lám, eljött a pillanat, és rám került a sor. Gyors chip csere, Tamás kezdő lökete, a szerényszámú nézők annál hangosabb buzdítása hajrááá Mikiiii (már ennyien ismernek? Ez jól esett J), és már versenyben is voltam. Az első 1 Km lényegében emelkedőből állt. Na meg tocsogós agyagból. Kétszer annyit fordult a hátsó kerék, mint amennyit előrehaladt, és minden egyes fordulattal nehezedett a bringa. Már az emelkedő felénél lepattantam a nyeregből és a szégyen a tolás, de hasznos taktikát választottam. Aztán amikor már úgy láttam, hogy tekerve gyorsabb, nagy lendülettel becsatoltam a jobb lábam az SPD pedálba, és olyan lendülettel pattantam nyeregbe, hogy lényegében átestem a túl oldalra. ÁLLÓ HELYZETBEN akkorát estem, hogy a nyereg is elcsavarodott. Mire végig futott az agyamon, hogy csak ezt ne lássa senki, már jött is mögülem egy kedves női hang: Jól vagy? Jól megnéztem kitől jön az aggódó kérdés, majd visszamotyogtam, hogy „minden OK”! Aztán még azt is véltem látni, ahogy az ekkor már mellettem elhaladó Halász Anna miként lassul be a nevetéstől! J
Itt a lendületem asszem egy kicsit megtört, így a paripámat még 30 métert tolhattam, és csak utána szálltam ismét a nyeregbe. Alig vártam, hogy felérjek az emelkedő végére és megkezdhessem az előzőnap már letesztelt lejtőkön a lefelé száguldást!
No, de nem úgy van az, mert ugye mindenki ismeri a mondást, hogy az ember tervez, az Isten meg végez! Amikor éppen felváltottam az első lánckerekeim közül a középsőre, és belelendültem volna a tempóba, akkor tudatosult bennem, hogy azaz áldott eső a pálya gyorsabb részeit is kikezdte, és az általános körülményekhez ajánlott gumiabroncsom nem nagyon akarja a kontaktot megtalálni az úttal! J
Konkrétan, mintha jeges lett volna a kitaposott ösvény. Voltak olyan szakaszok, ahol –gyávaság ide vagy oda- én bizony leszálltam a drótszamaramról, és futva próbáltam abszolválni a pályát.
Sajnos barátom, DanóPé pont itt csattogtatta a hegyibringa fotómasináját, ahol én gyalog közlekedtem, a háttérben a Mountainbike Challenge molinójával. A festett vászont pedig jobb helyre nem is tehették volna, hiszen abban a formában egy kitűnő védőháló szerepét is betöltötte. Nekem egyébként ott nem volt rá szükségem. Viszont lett volna máshól, mert minden egyes kört azért megtiszteltem egy derekas eséssel. Fotósunk meg is jegyezte az egyik zakót kísérő hangos nyögésemre: Hallak! Tudom, hogy jössz!
Hááát ezt köszönöm szépen. És ezzel az első másfél órám le is telt az aktív versenyzésből. A „boxutcában” már várt a váltótársam, Tomi. Gyűrt egy pár erős kört, és a sor ismét Sanyi barátunkra jutott.
Az elkövetkező időt pihenéssel, bringamosással és hangos szurkolással mulattuk. Egyszer annyira hangosra sikeredett a buzdítás, hogy Pepike majdnem felborult a célegyenesbe! J De olyan is volt, hogy nem hallottuk az ordibálásunktól, hogy mit kér Panni a következő kőrre! J
Mellettünk ez idő alatt Fityisz tuningolta, és látta el minden fenséges zselével, banánnal, vagy éppen erősítőitalos kulaccsal 1x1-es cimboráját. Ez egyébként annyira jól sikerült Papp Dénes abszolútban is, szólóban is megnyerte a 10 órás viadalt. Csak halkan mondom, hogy a díjátadót állva-alva élte át! J
Gyorsan teltek a percek és az órák, ami ilyen társasággal és hangulatban nem is csoda!
A következő etapomat esés nélkül úsztam meg a javuló pályának és időjárásnak köszönhetően. Nem úgy Raszta Sanyi csapattagunk, akit a hajrá utolsó perceiben hiába vártunk. Csak nem jött a megszokott 10 perces ritmusban… majd a következő 10 percben sem. Egyszer csak, mint megfáradt csataló, gurult be a futópálya területére. Sisakján fél kiló sár, testtartása nem tűnt egészségesnek, és a csuklója is furcsán pózolt. Arcán drámai mosoly! – Az a ro…hadt mókus azért túlélte! J
Ezzel a momentummal kis társaságunk, a hegyibringa szamurájai bevonultak a zalaegerszegi 10 órás maratonok történelmébe, hiszen négyes csapatban a képzeletbeli dobogó második fokára állhattunk Zalaegerszeg 5000 polgára elött! J
Hogy tömören összefoglaljam hosszúra sikeredett mondandómat:
Életem második hegyibringás versenyén, annyi élményt kaptam, hogy erre még super senior versenyző koromban is emlékezni fogok!
Köszönöm Nektek, mindannyi ótoknak, akik ott voltatok és részesei lehettetek az én élményeimnek!
Pattanjatok nyeregbe ti is, ha még nem tettétek volna!
Hunya
Az abszolút amatőr HegyiBringás
2011. május 18.
Utolsó kommentek