Mostanában megszokott, hogy elfoglalt vagyok, ami persze egyáltalán nem baj! Ezért most, egy másik weboldalra (www.hegyibringa.hu) írt élménybeszámolómat másolom ide, és persze a végén majd a zenéket sem felejtem el! : ))
„Hunya vagyok.. néha meg Miki.. ez Peti hangulatától függ, hogy éppen miként nevezzen írásaiban
: ) ..és még mindig amatőr hegyibringás.. vagy talán már nem annyira.. ezek az apró változáshoz köthető élmények késztettek ismét betűvetésre!
Az úgy kezdődött, hogy egy pár hónappal ezelőtt Peti felvetette, hogy nevezzünk a 10-dik jubileumi 24 órás MTB versenyre. Mivel még soha nem tekertem versenyben, úgy döntöttem, hogy ám legyen, hiszen itt talán nem annyira a gyorsaság, hanem inkább a kitartás az, ami számít. Egyébként is, valamikor el kell kezdeni!
Hááát elkezdtük..
A felkészülésünket Peti itt már kommentálta felétek, így a részletekre nem feltétlen térnék ki. Annyit azért hozzáfűznék, hogy a bringám ennyire még sohasem volt tuti, hiszen kapott egy használt „telós” villát és XT váltót, na meg új bovdeneket, és ahogy Zsé mondta besz…rás sár gumikat! Hja, és le is lett mosva. Aki látta, azt kérdezte, hogy ez vadi új!? : ) Teljesen úgy nézett ki, mint az F1-es versenyautók a rajt elött!
A Petié? Na, azon is molyoltak A KERÉKPÁRBOLT-ban egy kicsit, és a verseny előtt egy órával kicseréltem az ő gumijait is a tuti sár csapatósra! Nem mostuk le, mert ha túl tiszta lett volna, akkor talán nem is ismerjük meg.. : )
Vittünk még magunkkal tartalék fékeket, új lámpákat, lánckenő cuccokat, szóval technikailag teljesen jól álltunk!
És így elindultunk..
..egy nappal korábban, nehogy lemaradjunk a rajtról. Pénteken este már a csillebérci úttörőtábor kempingjében tértünk nyugovóra sátrunkban. Az altató zenét a zavartalanul szakadó eső dobolta a ponyván. Álmomban napsugaras reggelre ébredtem.. : )
Szombat reggel..
..a „JÓ REGGELT CSILLEBÉRC, ÖRSVEZETŐK JELENTÉST KÉREK!” üvöltésre ébredtünk, ami azt jelezte, hogy a csapatvezetőnk (Szóri) is köztünk van már, és nagy örömünkre a catering vezetőt (Dávid) sem hagyta otthon! : )
Közben az eső is elállt, és jöttek a pályabejáró bringásoktól a sokkoló hírek: egy kör (4km) minimum fél óra, mert akkora a sár. Ekkor úgy láttam, hogy elérkezett az idő a rajtstratégia megbeszélésére, vagyis ki indul elsőnek? Peti mondta, hogy Ő.. én nem szálltam vitába vele! : )
Nincs annál rosszabb, amikor hiába van lejtő, az agyagos és nedves föld úgy fogja a kerekeket, hogy erősen kell a pedálokat taposni a haladás érdekében.
A rajt közeledtével a feszültség egyre inkább pörgette a szívünket, így levezetés gyanánt megpróbáltuk a csapatsátrat összeállítani… mihez tudnám ezt a tevékenységünket hasonlítani? Mondjuk amikor összeöntenek három doboz óriás LEGO-t, az összeállítási útmutatót összetépik, elégetik, és rakjad ki azt a játékot amiről még egy távoli fotód sincs! : )
Ezt is megoldottuk, Peti beöltözött, dzsuva gumit felszereltem neki, és ekkor..
..eljött a RAJT pillanata!
Hatttalmaaaaas hangulat, tömeg, kivetítő, izgalom, zsongás.. szóval minden! Az érzés, hogy ennek én is részese leszek, vagyok, az szavakkal, betűkkel általam nem kifejezhető! Talán.. ha mondjuk Petőfi.. vagy József Attila ott lett volna. Talán ők meg tudták volna írni : )
És akkor tömeges visszaszámlálás és FÁJŐŐŐŐŐŐŐŐRRR!!!
Elindult a verseny. Az élmezőny kb. 11 perc alatt tette meg az első kört. Mi ugye duóban, hegyibringások néven neveztünk. A kijelzőn meg is jelent, hogy csapatunk a verseny elején a kategória 14. helyén kerekezik.
Lassan én is indultam beöltözni. A jelmez bringásgatyóból, kicsit feszülős kölcsön mezből, és túracipőből állt. A mezt takarván, még magamra kaptam a hegyibringa.hu-s pólómat és már mentem is volna a váltópontra.. de akkor csapatvezetőnk rám szólt, hogy: bukósisak? Kesztyű? Amatőőőr!
Ezt a hibát persze nem amatőrségemnek, hanem inkább a vérembe lopódzott adrenalinnak tudtam be.
Még egy pár méter pedálozás bemelegítés gyanánt, és irány a cserepont. Ezt úgy kell elképzelni, minta az F1-ben a boxutcát. Itt már többen is várták a csapattársukat, hiszen pl. a 6 fős csapatok szinte folyamatosan cseréltek. Mentek 2-3 erős kört, aztán már váltottak is. Mi 2 órás futamokat beszéltünk meg, hiszen a pihenésre is kellett időt áldoznunk.
Tehát „boxutca”, várakozás, pulzus emelkedése 1000re. Halkan meg is jegyeztem, hogy még mielőtt kifutnék, feldobom a pakkert egy szimpla szívinfarktusban! : )
És eljött a pillanat! Peti megjelent a célegyenes előtti kanyarban, Szóri kiállt az útra feltartott kézzel, hogy lássa hol vagyunk. A jobb lábam a klipszbe, chip cserére és rajtra készen. A chip ahhoz kell, hogy mérjék a köreinket. Ebből természetesen egy csapat csak egyet kap, nehogy egyszerre ketten vagy többen is róják a köröket.
Az első kör!
Elindúltam! Hátam mögött a kiabáló csapattársakkal: Hajrá Miki! Gyerünk Miki! Mutasd meeeeg!
: ))
Rögtön az első métereken egy akkora dobogóval találtam magamat szembe, hogy azt hittem nem bírok rajta áttekerni! De ezt is megoldottam. : ) A lehajtó részén óriási vakuvillogás, rekeszcsattogás, fotós hegyek! Én meg úgy éreztem magamat, mint egy .. : )
Ááám, a következő pillanatban már a betonútról lehajtva, a legragadósabb dagonyába találtam magamat. Egyes fokozatban, irdatlanul pörgetve próbáltam az akadályt leküzdeni. Azt hittem tempósan haladok, de.. Jobbról! Balról!.. majd megint jobbról kiáltások, és úgy száguldoztak el mellettem az elit versenyzők, hogy csak, ihajjj! Mit mondjak.. valakit ez demoralizál, engem további küzdelemre sarkallt. Aztán jött a kedvenc részem, egy tempós és kanyargós. Itt fel tudtam venni a sebességet az élmezőnnyel is, persze ehhez keményen kellett hajtani! Megint ragacsos sár, és egy kerítésen történő átugratás, majd erős lejtőt követően egy kis hegyre mászás következett. Talán ez lehetett a táv fele, ahol már pihenés gyanánt leszálltam, és feltoltam a bringát.. nem szeretnék a pályáról itinert írni, nekem nagyon tetszett. Sok helyen nagyon dolgos volt a ragadós sár miatt, és őrületesen nagy szint egyáltalán nem volt.
Az első köröm 20 perc körülire sikeredett, a „boxutcát” kihagytam és rohantam a második körre!
Második kör.
Hát kérem szépen.. ez a kör, maga volt a pokol! : ) Annyira nekifeszültem az elsőnek, hogy a másodikra teljesen szétestem! Többre nem is emlékszem..
A célnál Szóri várt csokival, frissen töltött kulaccsal, szőlőcukorral, és minden olyan dologgal, ami támogatott a tovahaladásban!
Ettől kezdve minden körömet nála fejeztem be, és nem is volt gond egészen az utolsó körig, ahol már teljesen „eléheztem”!
Gyors váltás Petivel, és irány a táborunk, ahol meleg étel, gyors tusolás és pihenés várt rám..
A pihenő időre szánt két óra olyan gyorsan szállt el, hogy mire észbe kaptam, már vehettem fel a másik mezt és gyibananóóó! : )
Most már a korábban bevált „mindenkör után kiállok” stratégiát követtük, és így minden rendben volt. Persze, a holtpontokon ekkor is át kellet lendülni! Öt kört tettem meg, mert már próbáltam az erőmet beosztani. Volt, amikor a száguldó virágok mögött pedáloztam, beszélgettünk, pedáloztam..
Este 8 óra.
Nyolc körül jött el az újabb váltás ideje, de ekkor már lámpák is kerültek a gépekre, hiszen teljesen besötétedett. A korlátozott látás a köridőkön is meglátszott. És Peti is késve, a szülei kíséretében érkezett a depóba, majd nagy lendületet vett, hogy én egy kis alvásba is pihentethessem magamat.
És ekkor jött el az a pillanat, amikor sajnos az egész verseny rossz fordulatot vett. Éppen csapatvezetőnket követve kerekeztem vissza a táborhelyünkre, amikor pár csepp eső kopogtatta meg a fejvédőmet.
Sajnos ezt a pár cseppet, több is követte.. mit több? Elkezdett szakadni az égi „áldás”! Pihennem, aludnom kellett volna, de nem tudtam. Először a szakadó ár elöl menedéket kereső szurkolóink miatt, majd a sátor ponyváján kopogó eső, és annak gondolata, hogy mekkora ragadós agyag lesz ennek a vége, miatt nem tudtam aludni..
Peti, a fáradhatatlan!
Mindeközben csapattársam bőszen és kitartóan rótta a köröket. Öt és fél órát tekert! És akkor sem tűnt fáradtnak, amikor Dávid az élelmezési vezetőnk parancsára megkezdte az utolsó körét. Egy órám volt felkészülni a következő etapra, hiszen eddig tartott Petinek az utolsó köre.
A végső katarzis!
Háromnegyed kettőt mutatott az óra, amikor elkezdtem a rám váró kihívásnak eleget tenni.
Dobogóra nagy lendülettel fel, aztán le egy rövid betonos szakaszra, és utána, zsupsz, bele a sártengerbe. Az úgy kapaszkodott az abroncsaimba, mintha soha nem akarná elengedni. Küzdelemmel megtettem vagy húsz métert, majd leszálltam. Tolni szerettem volna Scottit, de a kerekei nem akartak forogni. Próbáltam a villák és fékek közül kiszedni marokkal az odaragadt sarat, nem sok sikerrel. Ez a köröm, amely egyben az utolsó is lett, egy és egynegyed órát vett el az életemből. A csapatsátor mellett elhaladva bekiabáltam, hogy: Ennek így semmi értelme. Mondták a társaim, hogy legalább a célig küzdjem el magamat, ahol Peti átveszi a chip-et, és ha tudja és akarja, folytatja a versenyt.
A finis!
Nem így lett! Nekünk itt ért véget a verseny 30 körrel. Ezzel az eredménnyel holtversenyben lettünk a 9-11-dik helyezettek.
Reggel hallottuk a hírt, hogy a versenyt 5 órakor felfüggesztették és 8 órakor a hajnali eredményekkel lezárták!
Most jut az eszembe, hogy tekerés közben a versenyközpontban hallottam az Exotic zenekar 24/24 című számát, mai feldolgozásban.. ez most csak 24/17-re sikeredett, mégis hatalmas élménnyel, és egy biztos döntés tudatában zárhattam le magamban a történteket:
JÖVŐRE ÚJRA NEVEZÜNK! : ))
Hunya
hegyibringa.hu”
..és van még, ami mostanában nagyon bejön! .. de azt inkább egy külön bejegyzésben!
: ))
Utolsó kommentek