„2010. ELSŐ ERDŐBÉNYEI DRÓTSZAMÁR FESZTIVÁL
Minket, hegyibringásokat ér az a megtiszteltetés, hogy elsőként írhatunk a Béres birtok vendégkönyvébe. Háromnapos itt tartózkodásunk után ma először dőlhetünk hátra, és élvezhetjük a gyönyörű panorámát, a madárcsicsergést, avagy a „békességet”. „Borral” és „Bringával” tegnap volt dolgunk, a verseny napján. A korai kelés után a sok szorgos kéz dolgozott a birtokon, a faluban és környékén. A fiuk a verseny útvonalát járták, testi épségüket nem kímélve ragasztották, szögelték, tűzték ki a versenyzők feladatát könnyítő táblákat, vagy éppen ásóval, csákánnyal, baltával estek a bringások útjába kerülő akadályoknak. A lányok az éjfélig tartó laminálás után fáradtan, de lelkesen vívtak élet-halál harcot a makacs nyomtatókkal, s végül győztesen kikerülve a csatából legyárthatták a nevezési lapokat és az okleveleket. Hamarosan a versenyzők is szállingózni kezdtek a birtokra, s össze is jött belőlük 127. A pályáról mindenkinek más véleménye volt. A profik a „gyors” szóval jellemezték, míg a lelkes amatőrök a tekerés közben cserélt recepteknek örültek. A verseny után egy isteni gulyásban volt részünk a házigazda felajánlásával, illetve bort is kóstolhattunk (na persze csak a 18 éven felüliek). A boros bódé előtt álló sor oszlopos tagjának, Mikinek a pince nevében is köszönöm a támogatást. Az aggódó családtagokat, a befutott bringásokat és persze a szervezüket mindenki „mikrofonos bácsija”, alias (Buenos días a todos!) Hunya szórakoztatta interjúkkal, tudósítással és humorizálással (mert ugye a vicc az egy műfaj). A favicceket és társait szerencsére a verseny ideje alatt mellőzte. A korán érkező szerencsés páciensek rögtönzött előadásában élvezhették az „I’m big in Japan” c. számot Mr. Bikicsunáj feldolgozásában. De hogy a többiek se érezzék magukat „elfeledett sofőrnek”, ahogy Marci, az ő hősi tetteiket is lejegyezném az utókor számára. Kedvenc szervezőnket, Petit ezalatt a három nap alatt alig lehetett látni, hiszen mint a híres Millenium falkon (csak remélem, hogy így írják, bár amondó vagyok, hogy ezt Döme nálam biztosan jobban tudná) fénysebességre kapcsolva cikázott, s próbálta kielégíteni az igényeket, bár előkészületeinek hála reklamációkhoz nem volt szerencsénk, de nem is fogadtuk volna el azokat. Dorka és Gabesz is sürgött-forgott, de természetesen a mestert nem lehetett felülmúlni. Szóri és Fere a versenyzőknek segített felrakni a drótszamarakra a rajtszámokat. Kedvenc versenyzőnk, Zsé az örök 69-es (esetenként az 1-es) számú versenyző idejében megérkezett, hogy közölje zavarodott fejemmel, a 69-es tasak (amiben a rajtszám, a póló és egyebek kaptak helyet) nem veszett el, csak ő, mint V.I.P. hegyibringás jó előre lestoppolta. Sajnáljuk, Zsé, hogy ez alkalommal a szám nem hozott szerencsét… Majd legközelebb! (Mert naná, hogy 2011-ben is jövünk! ) A pöttöm Zsófi a legmenőbb táncmozdulatokat mutatta be nekünk. Egyszóval annak ellenére, hogy a sok munka után (egyesek pedig a sok alkohol után, ami természetesen bor volt, és a sörös üvegek egy pillanatra sem kerültek elő) zombi funkcióra kapcsoltunk, igen jól telt a napunk a szőlővel borított lankák között. Estefele eredményhirdetésre indultunk, amit biciklis póló előzött meg (, aminek a becsületes nevét tőlem ne kérdezzétek, mivel nem vagyok a bicikli téma Einsteinje…). A kommentátor személyében Dömét köszönthettük, aki –mondhatjuk- egyes tudatot módosító szerek fogyasztása után kicsit lassan, de mindenképp profin tudósított. A focirajongók a helyszínen megnézhették egy kivetítőn a bronzért folyó VB meccset (, amit a németek nyertek). Az alvást előnyben részesítők pedig a szállásunk felé vették az irányt. (Hajrá alvás! ) Végre kialudhattuk magunkat, ami nagy szónak számít az 5órás alvások után. Reggel Kaza, a lepcsánka faló rém vezetésével „bedodóztuk” (mindenki más kajáját eszi) a reggelit, hogy újjult erővel vághassunk bele a vasárnapi munkába. A fiúk biciklivel vagy autóval járják a pályát, hogy begyűjtsék a szalagokat, táblákat és elhagyott kulacsokat. Én pedig zárom soraimat, hiszen útközben kiderült, hogy nem mi vagyunk az elsők, így nem áll rendelkezésemre a korlátlan írás lehetősége, na meg egyre melegebb van, és a többieknek is helyet kell hagynom, hogy dedikálhassák a vendégkönyvet. Szóval köszönjük a legkedvesebb vendéglátást, amiben valaha is részünk volt!
Ui.: Bort, bringát, békességet! [ www.hegyibringa.hu ]
Réka”
Utolsó kommentek