Hmmm... Azt mondja a horoszkópom, hogy olyan ember lennék, akinek az a sorsa, hogy adjon!

De mit is adhatna szerény személyem ennek a hatalmas világnak? Pénzt? ...azt nem nagyon, mert nekem sincs. :-) ...és itt jöhetne még rengeteg felsorolás, hogy mik is azok amiket a mai világ értéknek hisz, és én másogy gondolom. Mondhatnám, hogy tudást szertnék adni, de ez egyrészt arcos lenne, másrészt vannak nálam sokkal okosabb, és erre hivatottabb emberek is eme földön, és szerény és kis hazánkon belül is... így nem marad más mint, hogy azt mondjam, gondolatokat, érzéseket, tapasztalatokat, és leginkább értékrendet szeretnék a világnak, Nektek adni!

A blog címe "Angyalok és Emberek", amely címet az általam annyira tisztelt és kedvelt Presser Gábortól kölcsönöztem. Ebben a szerény kis írásomban arra szeretnék fényt deríteni, illetve arról szeretnék hagosan gondolkodni, hogy miért is olyan nagy napjainkban a kontraszt eme két szó között???

... huhhh ... hirtelen ennyi, így az első blogom megalkotásával ... asszem este folyt. köv. :-)

Este van, és itt vagyok... és a fehér holló..., mert ma megint félre értettek... illetve a mai világban annyira divatos EGO akarta szerintem vele ezt félre értetni, mert mindenki azt hiszi, hogy a világ Róla szól... pedig mi szólunk a világról!

Szóval meséltem a blogom megalkotásáról, és annak címeiről... pontosabban az alcímről, hogy nem adom fel! Csakhogy nem az ő meghódítását nem adom feeeel!!! Hanem a hitemet a joban, a hitemet az létező anygalokban, és létező jó emerekben nem adom fel! Ez blog éppen erről akarna szólni, hogy hahó merre vagytok, hahóóó, mi az, amiről felismerhetünk benneteket??????

Hahhh... Lehet, hogy bennem van a hiba... lehet, hogy nekem is kellene egy bazi nagy ego???? NEEEEEm! Mert akkor már az nem én lennék, hanem a mai világnak megfelelő, és a mai a média által sugalllt manus lennék! Nah, éppen ezt nek akarom, és azt keresem, hogy ezzel egydeúl vagyok éééé, vagy sem... Csók, és pá és szép álmokat drága új blogom! :-)

 Eltelt egy nap és ismét késztetést érzek az írásra. Ez mindig olyankor jön elő bennem, amikor valamit nem értek a világ működésével kapcsolatosan. Most is így van, csak most még azt sem tudom, hogy mit nem értek?

És milyen érdekes, ahogy leütöm az első billentyűket, már jön is elő a téma, ami ráadásul abszolút az "Anyalok és Emberek" témába illik!

Életem folyamán rá kellett jönnöm, hogy minden ember céllal kerül ide, a mi kis földünkre, abba a világba ami mindenkit körbe vesz. És az évek folyamán arra is rá kellett jönnöm, hogy nem is egyszer, hanem többször "születünk ide", egészen addig, amíg meg nem tanuljuk, tapasztaljuk azokat a dolgokat, meg nem oldjuk azokat a feladatokat, amik ahhoz kellenek, hogy tovább jussunk innen máshova. Minden emberen látszik, és érződik ha egy kicsit elbeszélgetsz vele, vagy figyeled a viselkedését, hogy ő kevésszer, vagy már többedszerre jár itt.

Mondok egy példát! A Mónika show publikumának nagy többsége biztos, hogy azok tartozik, akik még nem túl sokat tanultak meg a kapott feladatokból. Hiszen ha csak a témát, vagy az állandóan ismétlődő primitív konfliktusokat figyeljük... kiket érdekelhet ez? Kiket köthet le ez? Kik tanulhatnak ebből? Fejlett inteligenciával rendelkező emberek, biztos, hogy nem! És itt egy apró bejegyzésként szúrnám be, hogy szerintem ezt "nem tudom mit" a média szándékkal állítja elő, azért, hogy butítsa a mai nemzedéket, hogy azok könnyebben legyenek irányíthatóak! De erről késöbb majd bővebben szeretnék írni...

És akkor jöjjön példa olyan emberekre is, akik szerintem már nagyon sokszor születhettek ide. Olyanokra gondolok, akik nem csak kiemelkedőt alkotnak az élet területén, hanem mindemellett normális, nem hivalkodó, értékrendekkel teli életet élnek! Sportolók közűl az egyik nagyon pozitív csalódás számomra pl. Michael Schumacher. A Magyar nevezetességek közűl pedig Presser Gábort szeretném említeni.

Ezt a gondolkodást sok más ember is magáénak tudja az én szerény környzetemben is, és igazából a történet, amit mára terveztem leírni, az csak most kezdődik!

 Én egy dunántúli városból származom, és 5 évvel ezelött hozta úgy az élet, hogy én ide kerültem, országunk fővárosába. A munka hozott, mert szülő városomban bagyon beszűkültek a lehetőségek. Nagyon rossz volt látni, hogy itt mennyi befásúlt, megfáradt ember él. Természetesen elkezdtem keresni a hasonló gondolkodású emberek társaságát, és olyan szerencsém volt, hogy a munkahelyemen találtam is egy kolléganőt, aki (és akkor még úgy gondoltam, vagy talán akkor még úgy is volt?) így gondolkozott. Jó volt vele beszélgetni ezekről a dolgokról, az általunk elgondolt világról, és éppen ezért én nyitottam felé. Elmondtam neki olyan dolgokat, amiket nem sok más embernek, egy kicsit megmutattam neki, hogy én ki is vagyok valójában. Ő is mutatott nekem valamit magából, és én akkor úgy gondoltam, hogy ő is az "angyali emberek" közé tartozik. Azt nem mondom, hogy barát lett belőle, mert nekem ahhoz sokkal több kell, de egy kellemes és olyan társaság volt, akinek elmondhattam, hogy mi nyom, vagy hogy miről hogyan gondolkodom. Persze ő is elmondta... Aztán teltek a hónapok, és úgy hozta az élet, hogy kerűlt hozánk egy maásik kolléga nő, akiben nem a felnőttséget, hanem a klehetőséget láttam meg, hogy mi lehet belőle. Ráadásul minden egyes találkozásunkór egy addig ismeretlen bizsergés fogott el! Ez addig fajúlt :-), hogy az elmúlt két esztendőt Vele éltem le! Mi több, egy évvel ezelött meg is kértem a kezét! De ez sajnos már csak mult, és erről is majd kicsit késöbb bővebben...

Szóval van egy "ember", akit úgy látok, hogy jól látja a világot! És ekkor jön a csalódás, amitől én mindig nagyon félek, és most már sajnos egyre jobban. Én elkerültem arról a munkahelyemről, a menyasszonyom meg maradt, és természetesen ők ketten barátok lettek. És sokat beszélgettek, és én már nem, mert nem volt rá lehetőségem... És persze minden kapcsolatban vannak nehéz napok, és problémák, amiket az én párom megosztott vele. Engem senki nem kérdezett, hogy én miként látom ezeket a dolgokat, problémákat. vagyis ez az "angyali ember" úgy adott tanácsokat az én társamnak, hogy csak az egyik oldalt ismerte. De ne egyszerű, félre értelmezhető tanácsokra gondoljunk, hanem konkrétumokra, amik persze mind ellenem szóltak. "Ne is gondolkozz, hagyd ott! Úgy sem fog megváltozni! stb, stb." Csak is olyan negatívumokat, amikkel mind azt sugalmazta, hogy én rossz és haszontalan ember vagyok. Olyan akire kár fecsérelni az időt! Persze ha néha futólag találkoztunk, ő a szemembe mosolygott! :-(((((((

Nem értem, hogy ő miért tette ezt? Azt gondolta, hogy azzal, hogy én már nem vagyok a közelébe megváltoztam? Rosszabb ember lettem??? A dolgok addig fajultak, hogy a párom már nem az... Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ő tanácsai miatt történt minden, de azt igenis jelenti, hogy a volt menyasszonyom által rólam kiállított rossz képért Ő bizony nagyn felelős! Itt csak annyit tennék a történetez, hogy kb. 3-4 hete vagyok külön a volt  páromtól, és két nappal ezelőtt azt írta, hogy "ritka különleges ember vagyok, és nem gondolta volna, hogy mikre vagyok képes". Lehet, hogy most már nincs a rossz befolyás, és lehet, hogy kezd tisztán látni? Nem tudom...

De miért is írtam le mind ezt, mi a konklúzió? Csak annyi, hogy véleményem szerint aki "angyali embernek" gondolja magát, az a legkevésbé az! Mert egy "angyali ember" nem szól bele mások életébe, főleg nem úgy, hogy csak az egyik oldalt ismeri, hogy csak az egyik oldalt hallgatta meg. De még akkor sem ad tanácsot... információt adhat, amit majd az az ember aki kapta, eldöni, hogy mire fordítja. Tisztán látni segíthet, és így tovább, de az hogy döntést sulykoljon másba... hát kérem, szerintem ez minden NORMÁLIS embert felháborít! Innen üzenem ezeknek az embereknek, hogy nagyon haladnak lefelé egy úton, ami egyre távolabb áll attól, hogy olyan emberek legyenek amilyenek szerettek volna lenni!!! Egyszer megkérdezték a Dalai Lámát, hogy mitől olyan bölcs? Mire azt felelte, hogy az aki bölcsnek gondolja magát, na az áll tőle a legtávolabb!

Mára azt hiszem ennyi, mert a leírtak egy kicsit felzaklattak. Nagyon nagyot csalódtam, és ez nekem fáj, mert olyan emberben hittem, ki bebizonyította, hogy nem érdemes rá, és ilyen nagyot az eddigi életemben (39év) csak egyszer tévedtem.....

Most jöttem rá, hogy a bekezdéseimet eddig nem dátumoztam, úh. mostantól... :-)